Eszti kiköltözik barátnőjével NewYork-ba. De a barátnőjének haza kell költöznie egy fontos dolog miatt. Eszti megismerkedik Lolával, és barátnők lesznek. Ez idő alatt Esztit nagybátyja Scooter meglátogatja. 1 meglepetéssel aminek nem fog örülni Eszti! Hogy mi lesz? Olvasd a Blogot és megtudod!:)
2012. október 28., vasárnap
23.Fejezet
Nagy nehezen lementem. Kinyitottam az ajtót, Nick volt az. Egy csokor virággal a kezében. Megöleltem és rajta sírtam.
-Gyere beljebb.-mondtam, majd felvezettem a szobámba.
-Mitörtént?-kérdezte.
-Hát..-kezdtem a mondandómat. Elmeséltem neki mindent.. Tátott szájjal hallgatta..
1 percig csak bámult rám..
-Hogy az a mocskos gyerek! Megtudnám folytani!-mondta majd elkezdtem sírni.
Csak sírtam 1 órán keresztül. Szegény Nick nek meg végig kellet hallgatnia a siránkozásom.
De megvígasztalt.. Lefektetett.
-Itt leszek veled. Én nemhagylak cserben.-mondta majd lefeküdt mellém...
Lassan álomba merültem..
*Reggel*
Reggel 10 körül keltem. Nick melletem feküdt és átkarolt. Nagyon aranyos.*-* Alig ismerjük egymást, de mégis olyan mintha vagy 10 éve ismerném. Megdörzsöltem a szemem és lassan kikászálódtam az ágyból. Próbáltam halkan, nehogy felkelljen. Gyors megfogtam egy farmer rövid nadrágot, egy neon citromsárga trikót, és bementem a fürdőbe. Gyors elvégeztem a reggeli tisztálkodást. Felkentem egy natúr sminket. Majd lassan kimentem. Nemláttam az ágyban senkit. Hirtelen Nick megijesztet én meg reflekszből behúztam neki eggyet.. Ő csak fogta az orrát.
-Jaj bocsi!-mondtam neki.
-Semmi baj!-nevette el magát.
Picit vérzett is az orra, adtam neki papírzsepkendőt. Jót nevettünk a történteken.
Majd tv-ztünk. Majd halálra untuk magunkat.
-Milenne ha ketten játszanánk, felelsz vagy merszet?:D-vetette fel az ötletett Nick.
-Öm.. Rendben.:DD-mondtam.
-Én kérdezek, te válaszolsz, igy jobban megismerjük egymást.:D-mondta, én csak bólogattam.
-Kedvenc szín?:D Kedvenc állat? Mikor születtél? Kedvenc édesség? Kedvenc virág?:DHelyes vagyok?:D Kedvenc zeneszámod?:D-tette fel a kérdéseket.
-Fekete, és neon zöld, neon rózsaszín.. Kedvenc állat.. Oroszlán, kutyus, macska. :D 1994. Március 6. Szinte minden..:D Virág.. A rózsa. Az vagy.. xd :D Hát nemfogod elhinni :D De a Jonas Brothers-től a Burnin'Up :D -mondtam.
-Az régi szám.. :D-mondta.- És lenne kedved eljönni velem ma ebédelni?-kérdezte.
Nemtudom mit mondjak.. Elvégre Ő 20 éves.. Énmeg 18.. De helyes srác..
-Nembaj az h régi.. :D Szívesen.:$-pirultam el egy kicsit.
-Remek.:D Akkor indulhatnánk is. :D-mondta.
Megfogtuk egymás kezét és elindultunk. Nick kocsijával mentünk, méghozzá egy pizzázóba. Vele nyugisabb.. 2-3 lány odajött és autogrammot kértek, de nem rohamozták meg vagy 200-an. Kikértünk egy óriás pizzát, sonkás, gombás, kukoricás sajtosat. Mikor kiadták Nickkel nagyot néztünk. Elnevettük magunkat. De hozzáláttunk. Közben, többször is elnevettem magam, mert Nick, tiszta maszat volt. >< Ettem 3 szeletett, de többet nemtudtam, és Nick is tele volt. Megmaradt vagy 8 szelet még. Becsomagoltattuk hogy majd otthon a 3 srác megeszi.. A bélpoklosok. Majd beültünk a kocsiba és indultunk haza..
Csak Nick nem éppen oda vitt.
-Hová megyünk?-kérdeztem.
-Az meglepetés.-mondta.
Hát rendben.. Justin soha nem csinált nekem meglepetést.. De miért gondolok most is rá? ÁÁÁÁ.. Mind1. Majd a parkba értünk, arra a részére ahol szoktak rendezvények lenni, és ott van egy beton színpad.
Kiszálltunk, Nick a hátsó ülésről elővette egy Gitárt megfogta a kezem és felhúzott a színpadra. Ott volt egy szék, leültettet és elkezdet énekelni. Olyan szépvolt. És csak gyűltek a színpad elé az emberek. Sokan kameráztak ami kicsit zavart is. De csak Nick re figyeltem.
A dal 4 perces volt. Teljesen zavarban voltam, mivel vagy 50, vagy több ember ott nézet minket, miközben Nick szerelmet vall nekem. Nagyon aranyos volt. Majd mikor már 2 perce énekelte feláltam és elkezdtem ott táncolni. Persze nem hip-hop ozni, hanem csak lazán táncolni. Nick körül jártkált engem, volt mikor még le is térdelt. Sokszor elpirultam mert fiú még ilyet értem. Majd mikor vége lett a dalnak megöleltem Nick-et, de a tömeg skálázta h: "Legyél a barátnője!" Meg hogy "Csókot! Csókot!"
Én csak megöleltem Nick-et és egy puszit nyomtam az arcára. És éreztem a fényképezők villanását mikor megpusziltam az arcát. Majd megfogta a kezem és lementünk a színpadról. Mindenki ujjongot, mintha mi lenénnk az ifjú pár. Így már több mindent megtudtam róla. Nagyon aranyos volt hogy a dalban elmeséli magát. Nagyon cuki.
Majd haza fele vettük az irányt.
-Nagyon jól énekelsz és gitározol.-mondtam.- Ezt a dalt nekem írtad?-kérdeztem.
-Csakis neked!-mosolygot, közben leparkolt a házam előtt. Kiszálltunk, majd bementünk. a 3 fiú ujjongot, mert Nick udvarolása ment a tv-ben. Én csak elpirultam. Leültünk melléjük a kanapéra.
-Nagyon szépen köszönöm.-suttogtam Nick-nek. Ő csak mosolygott eggyet. A Fiúk érdeklődéssel nézték, Nick műsorát. De a felvételen megpillantotam Selenát. Mosolygot.. Hát persze!.. Majd mikor vége lett a fickó hozzáfűzöt még valamit.:
" Hát felbukant egy szerelmes dalall az egyik Jonas Fiú! Drukkolok neki, h sikerült e meghódítania a lányt, akinek énekelt!"
Kicsit furcsán éreztem magam.. Tegnap még Justinnal voltam, ma meg már a tv-ben azt mondták hogy mi leszünk a legcukibb sztárpár.. Kicsit sokvolt ez nekem.
-Én most felmegyek a szobámba.-mondtam. Majd felmentem és lefeküdtem az ágyamba. Az ajtóm nyitva volt de kopogtak rajta. Nick volt.
-Bejöhetek?-kérdezte.
-Persze.-mondtam majd bejött és leült az ágyamra.
-Mi a baj? A parkos dolog?-kérdezte.-Mert ha az nagyon sajnálom..-mondta.
-Dehogy az!:) Soha semelyik fiú nem udvarolt így nekem.-pirultam el..-csak hát még nem nagyon emésztette meg Justint..-mondtam.
-Ja. Értem.-mondta majd lefeküdt mellém.-én mindig ittleszek neked.-mondta majd közeledett felém. Azthitem megfog csókolni, de csak egy szájra puszit adott. Elmosolyodtam. Nagyon aranyos.
-Este lesz egy parti.. Sztárféléknek. Eljönnél velem?-kérdezte.
-Persze. Estélyis?:D-kérdeztem.
-Olyasmi. :D-mondta.
-Akkor hívom a barátnőmet és megyek vásárolni!:D-nevettem. Nick kiment, és ahogy hallotam elmentek a tesóival. Tárcsáztam Lolát..
-Szia eszti!Láttam hogy Nick udvarolt neked! JUUUJ!-mondta.
-Szia.:D Jaj nagyon cuki volt.. De eljönnél velem vásárolni?-kérdeztem.
-Persze!:D 5 perc és ottleszek.-mondta majd lerakta. Én kint vártam a küszöbön és tényleg 5 perc múlva itt is volt.
-Mehetünk?:D-kérdeztem.
-Persze!:D De mesélni fogsz!-mondta.
-Rendben..-mondtam. Gyalog mentünk majd a Justinos sztoritól a mai napig elmeséltem neki mindent. Leeset az álla. Már a plázánál voltunk mikor befejezetem.
Bementünk, megszólalt.
-Te jóságos ég! Utálom mostmár Justint.. egy szemét aljas dög..-mihejst kimondta a nevét csörgött a telefonom. Justin hívott. Felvettem..
-Mitakarsz?-kérdeztem.
-Eszti én szeretlek.. Akkor épp megvoltam zavarodva.-mondta.
-Leszarom. de ottvolt az sms-ben h alig tudtál lerázni, h eltudj menni hozzá..-mondtam.
-Nagy hiba volt! Te vagy a mindenem.-mondta.
-Láttad ma a tv-t? Nick ma udvarolt nekem mindenki szeme láttára! Nem szégyelt.. se semmi!-ordítottam a telefonba majd leraktam.
Lolával jót vásárolgattunk. Vettünk egy csomó mindent. Fülbevalókat, karkötőket, magassarkúkat, és vagy 3 ruhát vettem. De egyszer meghallotam mögülem egy ismerős dalt..
Hátra fordultam, Justin volt egy szál gitárral és a Love Me-t énekelte nekem.
Én csak mentem előre de jött utánnam. Persze hogy egyből megjelent a média. Takartam magam ahogy tudtam.. De Justin jött elém, mellém és énekelt nekem.. Ennél cikibb nem is lehetett volna! Mindenki videózott ismét és fényképeztek. Azt hittem ha gyors lemegyünk a mozgó lépcsőn nem követ. De utánnunk szaladt és jött utánnam.. Énekelt énekelt ahogy csak tudot! Már idegesített. Szoltam Lolának hogy menni kéne.. Bólintott. Gyors kifutottunk, és futottunk haza.. De jött utánnam.. Nem hagyott.. Majd a dalnak vége lett.. De mire haza értem és bementem Lolával a szobámba, kinézni az erkélyre már az erkély alatt is volt és énekelte az As long as love me-t. Még midnig ittvolt a sajtó. Olyan dühös voltam, hogy leköptem Justint. De sajnos kitért előle. Nem tehettem mást minthogy elhúzom a függönyt...
2012. október 26., péntek
22.Fejezet
Szerencsére már Balázs nemvolt ott. Kifújtam magam és lehuppantam Ryan mellé a kanapéra. Justin csak tágra nyilt szemekkel nézet.
-Már el is ment Eszti báttya?-kérdezte Jus.
-Ja.. Valami dolga van..aztmondta legalább is.-mondta Ry.
-Értem..-mondtam én.
Majd odamentem Justinhoz és egy puszit nyomtam az arcára. De nempuszilt vissza..
-Justin! Milenne ha ma nálam aludnál?-kacsintottam rá.
-Rendben!De most mennem kell interjúra.-mondta majd se puszi se pá nélkül element.
Én csak bámultam Ryan-re.
-Belé meg miütött?Nemtudsz semmit?-kérdeztem tőle, de ő csak rázta a fejét.-Na jólvan.. Segítek rendet rakni, addig se unatkozunk.-mondtam majd nekiláttunk.
Felporszívóztam, elmosogattam addig ő a szenyest beletette a mosógépbe, és beindította. Majd összerámoltunk, és délután 2-re készletünk is.. Végre!
-Nem megyünk el Pizzázni?-kérdezte Ry.
-De! Már kilyukad a gyomrom!-mondtam.
Elmentünk. Kb.20 perce volt a legközelebbi Pizzázó. Most nem vett körül minket senki. Erre vágytam. Nem kell ide nagy felhajtás! Rendeltünk egy sonkás gombás pizzát, és egy bacon gombás kukoricásat. Befaltuk mindet.. Úgyérzem híztam is 2 kilót!(hihi). Majd én haza mentem, és Ryan haza kisért. Nagyon jó fej.
Sokat beszélgettünk mindenféléről.. Hogy milyen volt Justin kisebb korába, mikor még nem lett világsztár.. Majd én haza érkeztem és elköszöntünk egymástól.
3 óra körül lehetett mikor kaptam egy sms-t.. Balázstól.
"Este soká jövök. A Jonas tesóknál vagyok. Nick üdvözöl. Puszi,:bátyód."
Hát jó.. Legalább vannak itt haverjai! Mind1.. leültem a gépem elé filmezni.. A hétmérföldes szerelmet néztem meg. Nagyon jó volt. Sokat röhögtem rajta. >< de még mennyit! Be is aludtam rajta...
6 fele ajtó csapásra keltem fel. Lementem félkómás fejjel láttam h Justin jött. Megöleltem, majd felmentünk a szobámba. Én csak ott feküdtem az ágyon, ő ült az ágyon.. Érdekes volt higgyétek el!
Majd megszólaltam.
-Szereted a melegszendvicset?-kérdeztem.
-Ja.-mondta.(Bő szavú.)
-Akkor csinálok azt vacsira.-pusziltam meg majd feláltam és lementünk a konyhába. Én a konyhába ő a nappaliba nyomkodta a telefonját. Hallotam csipogásokat szval sms-ezett valakivel. Majd lenémította h ne halljam..
-Mitcsinálsz édes?-kérdeztem tőle a konyhából.
-Játszok, és twitterezek.-mondta.
-Párizsi vagy bacon?-kérdeztem tőle.
-Sok Bacon.-mondta majd fel nevettem , ő csak mosolygott.
Majd csináltam neki 4 szendvicset magamnak 2-őt. Majd elkezdtem a szendvics sütőbe őket belerakni...
Mire készlettem 3-al addigra lett 7-óra. Majd mire a másik felével fél8.. Majd tettem 2 tányért nekünk, beleraktam a szendvicset. Justin, jött és leült mellém az asztalhoz.
-Hmm.. Fincsi az illata! De még az íze!.-mondta majd mosolygott egyet. Jóleset.. Bár holmarad a puszi. Majd észrevette hogy furcsálok valamit majd megpuszilt. Csak elmosolyodtam.Majd végeztünk az evéssel leültünk a nappaliba tv-zni. 9 körül járhatott mikor ásítottam eggyet.
-Álmos vagy?-Kérdezte Jus.
-Igen.. felmegyünk?-kérdeztem.
Ő csak bólintott majd felmentünk. Majd elment fürödni.. Kinthagyta a telefonját.. Gondoltam bele nézek.
Volt rajta Selenával közös képe.. Bezzeg velem 1 sincs! Jó.. ez még elment.. Majd az sms-eit néztem.
Selenával üzengetett. Leírom mit.:
Selena:"Hiányzol. Minden veled töltött percem.. A régi emlékek."
Justin.: "Nekem már másik barátnőm van.. De a régi emlékek tényleg néha feljönnek."
Selena:"Milyen jó lenne őket átélni mégegyszer."
Justin."Valamikor, énis igy érzem. De nekem ittvan Eszti."
Selena:" Jóvolt veled tegnap."
Justin:"igen.:)"
És hasonlók.. De még ennél durvábbak. Kikerekedtek a szemeim, ahogy vittem lejebb.. Justin megcsal? Visszamegy Selenához? Elvesztettem a fejem.. Uram atyám.. Majd Justin kijött egy száll boxerbe és látta h a telefonját nyomkodom.
-Te micsinálsz?-kérdezte majd kikapta a kezemből a telefont. Én csak bámultam magam elé.
-Takarodj a házamból.-mondtam és még mindig magam elé néztem. Nem ordítottam.
-Eszti!-mondta.
-Takarodj a házamból!Most!-emeltem fel a hangom. De magam elé bámultam az egész beszélgetés alat.
-Eszti! Szeretlek! -mondta majd letérdelt.
-TAKARODJ MÁR A HÁZAMBÓL! TAKARODJ!-vágtam hozzá a párnákat. Sőt.. még kaptam tőle egy gyűrűt... Mikor járni kezdtünk. Az a féle szerelem gyűrű lenne.. Hozzá vágtam azt is.
-De eszti... ez a szerelem gyűrű.-mondta.
-TAKARODJ A HÁZAMBÓL!-üvöltöttem.-ADD ODA SELENÁNAK! FEKÜDJ LE VELE! VEDD EL! LEGYEN TŐLE GYEREKED!-ordítottam de még mindig magam elé néztem, és kezdtek elő jönni a könnyeim. Justin szemei kikerekedtek.-TAKARODJ!MOST!-mondtam majd gyors felkapta a ruháit és könnyes szemmel elment. A küszöbnél még rámnézet és könnyezet..
-Én szeretlek..-mondta.
-Észrevettem a viselkedésedből.-mondtam majd elment. Eldőltem az ágyon..
Most csak Nick jutott eszembe és hogy aztmondta, hogy bármikor felhívhatom, és ha bajvan ő segít. Tárcsáztam is. Kicsöngött majd felvette. Szipogva szóltam a telefonba.
-Nick, eszti vagyok. Ráérsz?-kérdeztem.
-Szia. miért sírsz. neked persze.-mondta.
-Gyere ide! A lakásomba.. de Balázsnak ne szólj..-mondtam majd leraktam. Ugyan úgy ott ültem és sírtam.
Sírtam és sírtam..
De csengettek..

2012. október 22., hétfő
21.Fejezet
Justin megbántott. De rosszvolt látni így... Sírtam, zokogtam a földön. Balázs megfogta Justin és kivitte. Ki hajította. Talán mégis szeretem. Csak elakartam hitetni magammal h mégsem. Túlreagáltam azt a klip dolgot.. De nekem is igazam volt benne. Fájt minden. Az életem jelen pillanatban romokban. Majd gondolkozásomat Balázs zavarta meg.
-Jólvagy?-ült le mellém és megölelt.
-Nagyából.-szipogtam.
-Tudod megspanoskodtam pár sztárral.. A Jonas tesókkal. És holnap lejönnek ha nem gond.-mondta.
-Nem gond.-nevettem fel és a vállára dőltem.
-Akkor jó.-simogatta a hajam.
-Te vagy a legjobb testvér!-mondtam és megöleltem.
-És te!-mondta és elmosolyodott.
-Tudod szeretem Justint.. Rájöttem. Még ezek után is. Hisz részeg volt, miattam.-mondtam.
-Nanem! Többé a közeledbe se jöhet!-mondta Balázs, és felemelte a fejét és rámnézet.
-De én szeretem. Igazán.-mondtam.
-Eszti! Ezt nem gondoltad át normálisan. Aludj rá még eggyet!-mondta majd megpuszilta a fejem.
Gyors a fürdőbe mentem, megmostam az arcom és aludni tértem. Sokáig nemtudtam aludni, csak Justin járt az eszembe és a közel jövő.. Ezen gondolkodva aludtam el..
*Reggel*
Reggel nevetgélésre ébredtem. Fiú hang nevetgélésre. Gondoltam hogy már ittvannak a Jonas fiúk. Már rég megakartam őket ismerni. Főleg Nick-et. :$ Gyors kipantattam az ágyból, felöltöztem, megmosakodtam fogat mostam stb.. Kicsíptem magam majd tettem magamra egy kis sminket. Majd megcsináltam az ágyam és lementem. Tényleg a Jonas fiúk voltak. Balázzsal épp Beszélgettek.
-Sziiasztok.-köszöntem oda.
-Jóreggelt.-köszönt az összes fiú.
-Eszti vagyok, :D Balázs húga.-mentem oda és mindenkinek adtam 2 puszit kivétel balázsnak.
-Igen, mesélt rólad már Balázs..:D Én Nick vagyok.-mondta Nick.
-Áhh. :D örülök.:D :$-pirultam el kicsit.
-Én pedig Joe.-mondta Joe ><
-Én pedig Freddie kapitány! Najóó.. Kevin.-mondta Freddie kapitány xd :D
-Örvendek srácok.:D És mivolt a nagy nevetgélés.?-kérdeztem.
-Mesélt Balázs a pelenkás kiskorondról.:D-nevetett Nick.
-Kössz balázs!-sütöttem le a szemem.- De remélem azt is mondtad mikor sütit akartál sütni a barátnődnek és épp tüszentettél, és tiszta liszt lettél, és épp ekkor jött a barátnőd, ő meg annyira megijedt h a szemedbe spricolt gázsprével. ><-meséltem a sztorit.
A Jonas Tesókból kitört a nevető görcs. Feküdtek a kanapén.
Majd a cikis sztorikat befejeztük, és jobban "megismerkedtünk." Sok mindent megtudtam a fiúktól. Majd kaptam 1 sms-t Ryan től h nem e mehennék le hozzá.
-Srácok bocsi de mennem kell!:/ Majd remélem még találkozunk!:D-mondtam majd rákacsintottam Nikcre. Ő csak mosolygott.
Majd elindultam Ryanhez. Gyalog mentem, de próbáltam siettni. Szedtem a lábaimat. Majd oda értem, csengettem és Ryan nyitott ajtót, és beinvitált.
Ott ült a kanapén Cristian is.
-Jóreggelt Másnaposok!-üvöltöttem mert gondoltam fáj a fejük.
-Szia neked is de ne üvölts! Kérlek!-kérték.
-Rendben. Na miről is van szó?-kérdeztem és leültem.
-Mitörtént tegnap? Tudsz róla valamit?-kérdezte Ryan.
-Ja.. Justinnal ti ketten elmentetek inni..-kezdtem bele.
-Már rosszul kezdődik ha inni mentünk.-mondta Cristian.
-hátja. ...-mondtam, majd elmeséltem az egész sztorit szóról szóra. Csak eltátoták a szájukat.
-Akkor Justinnak ezért van monoklija.-mondták.
-ja..:/ Megbocsássak neki szerintetek?-kérdeztem tőlük.
-Lehet.. Ha szereted.-mondták.
-Otthon van most?-kérdeztem.
-Nem.. itt alszik a vendégszobába.-mondta Ryan és Justin épp akkor jött ki a szobából komás kócos fejjel, még alig nyitotta ki a szemét de énmár egyből lesmároltam.Azt se tudta mi van.
-Auuu-mondta Justin.
-Mivan?-néztem rá aggódo szemmel.
-Fáj a szám. De mind1.-mondta és megcsókolt.
-Te tudod mitörtént tegnap?-kérdeztem tőle félénken.
-Nemtudom. De ha ittvagy akkor biztos jó!-mosolygott.
-Hátt..-mondtam majd elmeséltem neki a tegnap részeit. Majd mikor végeztem Justin idegesen járkált fel alá.
-Hogy mekkora egy állat vagyok!! Megérdemeltem h megvert a bátyád. Bárcsak haltam volna meg!-mondta.
-Justin!! Ne mondj ilyet! Soha! Rájöttem h szeretlek.. Bár a klip megbántott meg a tegnap egy része.. De veled akarok lenni.-mondtam majd megcsókoltam.
-De nem lehetsz együtt egy állattal!-mondta Jus.
-De.-mondtam és megöleltem.
-Ha már romantikárol van szó.. Eszti én nemvagyok állat!-mondta Cristian nevetve és fel le huzogatta a szemöldökét.
-Kössz nem!;)-mondtam neki.
Majd Justinnal bementünk abba a szobába ahol aludt.
-Csak az a baj h Balázs nem engedi h veled legyek.. Hogy a közelembe legyél..-mondtam. Justin sokkoltan nézett.
-Megértem..-mondta és lehajtotta a fejét.
-Justin.. visszajöttem hozzád és nem is örülsz? mióta ittvagyok egy jó szó sem hangzott felém.-mondtam. Erre Justin felkapta a fejét megcsókolt és hátra döntött az ágyon.
-De. Tevagy at életembe a legszebb dolog, ami történhetett. Szeretlek mindennél jobban!-mondta majd megcsókolt. Csókcsatába kezdtünk mikor valaki benyitott.
-Kérlek ne itt!-mondta Ryan és kiment.
Mi csak Justinnal nevetünk majd újraa megcsókolt. A pólóm szélét tekergette.
-Justin.. tényleg ne itt!-mondtam.
-Rendben.-mondta.
Majd átöltözött. Egy száll boxerbe állt előttem, az ajkamba haraptam. Látta, és megcsókolt. Majd felöltözött. Kifele indultunk mikor megpillantottam Ryannal cseverészni Balázst.. Gyors becsuktam az ajtót.
-Justin! kint van balázs! Bár nemtudom mit keres itt!-suttogtam.
-És?-mondta.
-Justin! valószínűleg megfog verni .. ismét. de én nem akarom.-mondtam szomorúan.
-Kiállok értünk!-mondta majd megfogta a kezem és kinyitotta az ajtót.

2012. október 21., vasárnap
20.Fejezet
Gyorsan megkajáltam, majd felmentem felöltözni. Egyszerű de mégis szép ruhát vettem fel. Egy barna szetett egy fehér nadrággal.
Majd lementem, Balázs a kanapén ülve nézte a tv-t.
Leültem mellé. Egy ideig tv-ztünk majd észbekaptam h fél 3 van.. Gyorsan megigazítottam magam, és elindultam. De előtte odaszóltam Balázsnak.
-Elmentem. Ne csinálj kupit!;)-mondtam neki, ő csak integetett.
Beszáltam a kocsiba. A kocsiból kinéztem és mintha Justint, Ryant, és Cristiant láttam volna menni egy bár felé.. Hogy mi lesz ott! De mind1.. Mentem a fagyizó felé. Odaértem Liam már ottvolt. És a többi 4 srác is.
-Sziaa Eszti!-köszönt oda a 4 srác.
-Szia!-mondta Liam.- Bocsi de nagyon akartak jönni.-mondta.
-Semmi baj.:D örülök h ők is jöttek.-mondtam majd megborzoltam Niall haját.
Majd leültünk. Egy extraa nagy fagyikelyhet rendeltünk. Nagyon nagy volt.
Lassan megettük, közbe beszélgettünk. Olyan jót nevettem mint még életemben soha.
Majd a 4 srác aztmondta h dolguk van.. És h meniük kell.
Liammal ketten maradtunk. Jókat beszélgettünk, nevetgéltünk.
Majd kicsit elmentünk sétálni.
Majd a bár fele tartottunk, ahová mentek Justinék.. Gyors visszakartam fordulni, mikor a 3 srác (Justin, Ryan, Cristian) jöttek ki. Egymásra támaszkodva részegen. Hát Szuper!! Nem?
-Eszti Bébi!-futott volna oda hozzám Justin ha tudott volna. Bicegve jött.
-Eszti!-üvöltötte Ryan, és Cristian.
Gyorsan hátatfordítottunk lehajtottam a fejem és mentünk a másik irányba. Éreztem h jönnek utánunk a srácok. Liam átkarolta a vállam. Igymár jobban éreztem magam.
-Esztikém! Hová mész?-fogta meg a karom Justin és magához rántott.
-Justin! Részeg vagy!?-mondtam.
-Én? Dehogy!-mondta.
-De! És én most elmentem. Árive dercsi!-mondtam majd mentem Liamhoz. Nemsok sikerrel.
-Dehogy mész!Velem jössz haza. A szobámba.-mondta majd megszorította a karom és magához szorított.
-Justin! Veled már soha nem megyek sehova! Menj Nicki Minaj-al az ágyadba!-mondtam.
Majd Liam segített kiszabadítani Justin karjai közül.
-Téged szeretlek! Nicsak.. Itt a hősöd.-mondta.
-Jah.. énmeg leszarom! -mondtam majd Liammal elmentünk.
Még kiabált utánnam de nem érdekelt. Liam a kocsimhoz kisért és mondta hogyha vlami baj van hívjam. Megöleltük egymást. Beszálltam a kocsimba és elmentem.
Haza értem. Balázs még mindig tv-zet.
-Hali.-dörmögtem neki oda.
-Heló. Na mivan?-kérdezte.
-Justin felbukkant részegen és rángatott. ááh. mind1.-mondtam majd felmentem a szobámba.
Lassan eltelt az idő.. 8 óra volt. Felvettem 1 bugyit meg 1 trikót. Alváshoz készülődtem.
Lementem a nappaliba, a konyhába. Hallotam egy ajtócsapást.
-Holvagy Drágám?-kérdezte Justin. Még mindig részeg volt.
Kipillantottam. Balázs csak nézett h ki lehet az.. Nemlátta még Justint.
-Hmm.. Szexi vagy! Gyere ide!-mondta majd felém jött.
-Justin! Ide ne merj jönni!-mondtam. Erre Balázs felkapta a fejét és Justin elé állt.
-Szval te lennél Justin? Szállj le a húgomról öcsi! Mert bajod esik!-mondta neki Balázs.
-Höh. Kivagyte h megmond?-kérdezte Justin, majd megragadta a karom és felrángatott a szobámba. Próbáltam megragadni valamit amibe belekapaszkodhatok. Kisebb sikerrel. Balázs későn észlelt és addigra Justin bezárta a szoba ajtaját.
Megpróbáltam az erkélyen kiugrani.. Kisebb sikerrel. Megfogott.
-Hová mész? Nemszeretsz?-kérdezte.
-Ezek után nem!-mondtam és magához húzott.
-Adj 1 csókot!-mondta majd próbált megcsókolni. De elhajoltam.
Majd az ágyra lökött és felém jött.
-Most én dirigálok.-mondta, majd a két karom a fejem főlé szorította. Féltem tőle..nemtudom mire képes. Bár nemnéztem volna ki belőle eztsem.
Elkezdtepuszilgatni a nyakam. De ekkor Balázs betörte az ajtót.
Lelökte Rólam Justint. Justin tápászkodott volna fel, de akkor Balázs megfogta és bevert neki egy jónagyot.
Justin ismét a földön volt. Áramlott a düh Balázsról. Én lerogytam a földre és sírtam. Szeretem Justint még.. Nemrossz ember.. De ezt hozta most ki belőle az italt. Majd Balázs megfogta Justint, és letessékelte. Justin Vérzett. Nemis kicsit. Balázs vagy 4 szer behúzott neki...
2012. október 17., szerda
19.Fejezet
Megnéztem amit Ryan irt.. H hogyvagyok stb.. Scoo bácsi is ilyesmit írt.. A Többit nem néztem. Majd eszembe jutott Liam... Mióta nem beszéltem vele! Gyorsan tárcsáztam is.
-Háló?-szólt bele a telefonba.
-Szia Liam! Mizujs?-kérdeztem.
-Semmi különös! Jó hogy felhívtál!-elnevette magát.
-Már hiányzotál!-nevettem énis.- Milenne ha te és én meg a barátnőd elmennénk fagyizni. A Haverom barátnőjét ismernem kéne.-mondtam.
-Ő az a helyzet... hogy ő.. nincs barátnőm.-mondta.
-Hogy mi?Dehát nemrég még volt.-mondtam meglepetten.
-Igen.. nemrég. De már nemolyan volt mint régen.-mondta.
-Nagyon sajnálom!-mondtam.
-Nincsgáz. De attól elmehetnénk holnap fagyizni.-mondta.
-Rendben.:D Akkor holnap... hmm 3?-kérdeztem.
-Igenis hölgyem!-szólt bele Louis.
-Louis! szia neked is! xdd-nevettem magam.-Na megyek.:) Jóéjt, sziasztok srácok!-mondtam majd Liam is elköszönt és letettem.
Majd gyors lefürödtem pizsibe bújtam, és szóltam Balázsnak hogy Elmentem aludni.
De gyors felléptem twittere. Posztolgattam.
"@Real_Liam_Payne akkor holnap!:DD<33"-írtam ki Liam-nak.
Majd Balázsnak is posztoltam..
"@BalazsParker ne hangosan horkolj!!!:DDD"
erre visszais irtak..
Liam:
"@EstherParker13 Rendben!:D Várom.;) :DD haha."
Csak mosolyogtam a gép előtt.
Majd balázsét is megnéztem.:
"@EstherParker13 igyekszem xddd"
elnevettem magam..
Majd letettem a gépet és aludni tértem.. De csengett a telefonom. Justin.. kinyomtam, és ki is kapcsoltam.. Lehet kicsit felhúztam magam a dolgon.. Dehát senki nemnézné jó szemmel ha a barátja csinálna egy ilyen videót úgy hogy több millió ember megnézi majd.. Az a legszörnyűbb h a klip holnapra fent is lesz a Youtub-on. Klassz.(Y)
Majd elaludtam..
*Reggel*
Balázs keltett.. Dél volt.. ahogy éreztem valami kaját csinált.:D főzni nemtud.. de remélem most sikerült. ><
-Jóreggelt csipkerózsika xd-elnevette magát.
-Kösz. Neked is..-mondtam majd megdörzsöltem a szemem. Balázs lement.
Gyors felöltöztem, rendbe tettem magam, és lementem.
Hmm.. Bundáskenyeret csinált.
-Na ezt legalább nemszúrtad el!:D-nevettem.
-Hahaa.:D-mondta.
-Tettél bele cukrot?-kérdeztem.
-Nem! Azis kell bele?:o-kérdezte.
-Nem! Ez egy tesztkérdés volt.. :Dhahaaa.-mondtam.
Majd nekiláttam enni, 3-at ettem meg. 1-et simán, kettőt Kechuppal. :D Nyamii. <33

2012. október 13., szombat
18.Fejezet(2 komi és kövi!)
Vagyis nyitott volna be ha nyitva lett volna az ajtó.. Valoszínüleg nemvoltak otthon, hála istennek! Persze megszerettem volna ismerni őket de.. Később talán. Justinnal csak 1 hónapja vagyunk együtt.
-A Fenébe! Hogy pont most nincsenek itthon!-idegeskedett Justin és a szálloda felé tartottunk.
-Semmi baj.-öleltem meg.
-Ja.. Nemsoká vesszük fel az új klippem. A Beauty And A Beat -ot. Lenne kedved benne táncolni? A dalt Nicki Minaj-al éneklem.-mondta Jus.
-Igeeen!-csókoltam meg.
-De bikinibe kell lenned!-kacsintott.
-H-h?-kérdeztem.
-Ez egy Auqapark szerűségben fog zajlani a klipp. És táncolni fogsz, ezért kék bikinit fognak adni. Már amugy mindent elintéztem.!:D-vigyorgott, majd megcsókolt.
-Justin! Mondg hogy az a nagy tömeg nem erre fut és hogy nem rajongók!-pánikoltam.
-Deee!FUTÁS!!!-mondta majd megragadta a kezem és futottunk a szálloda felé. Gyorsan fel lifteztünk.
Beszéltem Scoo bácsival a forgatásról és beleegyezett. A monoklim pedig addigra elfog múlni, mert kaptam rá kenőcsöt.
Már este 6 volt. Nagyon fáradt voltam. Holnap pedig 9-re a klippre próba.. Most igy hirtelen minden összejött. Justin elmondása szerint nem lesz benne erotikus mozdulat Nicki Minaj-al vagy ilyesmi.. Megnyugodtam majd elmentem aludni.
4 nap múlva... A Klipp Forgatása.
Nagyon élveztem a próbákat. És tényleg nincs benne semmi olyan. Főleg jó hogy Justin közelébe úszkálok majd..
De most élesbe ment a klipp. Nagyon sok barátnőt szereztem a forgatás alatt. Rendesek voltak velem nagyon..:) Majd elkezdődött.
-Csapó 1!-kiáltotta valaki, és mentek a kamerák.
Minden szuper volt. Este vettük fel. Szépen ki volt világítva minden. Csodaszép volt.
Justinnal nagyon jól megvoltunk. Majd mikor egy részhez értünk ami nemis volt benne. Ledermettem.(A rész:http://media.tumblr.com/tumblr_mbsfoiJLiO1qmb5kr.gif)
-Bazdmeg!-csak ez jött ki a számon. Álltam mint a karó.Kicsit hangosan mondtam és mindenki engem nézett. Justin olyan 'erotikusan' mozgott ott Nicki Minaj mögött a forgatáson ledermettem.
Elfutottam.
-Eszti várj!!-ordított utánam Justin. De nemtörődtem vele.
Gyorsan felkaptam a cuccom és bikinibe futottam az utcán. Hívtam Ryant. Felvette.
-Gyere értem most!!!!Azonnal! Siess kérlek!-kérleltem.
-Holvagy?Miért mitörtént?-kérdezte.
-A Denkry utca sarkán vagyok majd elmagyarázom!-mondtam majd letettem.
Ott sírtam. Justin hívogatott. Nem vettem fel. Gyors tárcsáztam Scoo bácsit.
-Szia Scoo!-szipogtam a telefonba,
-Valami bajvan?-kérdezte.
-Nem! Csak visszaszeretnék menni NewYorkba.. Holnap indulok-mondtam.
-De miért?-kérdezte.
-Balázs jönn. Meglátogat.-feleltem. (Balázs Parker. A Bátyám.)
-De ide is eljöhet. -mondta.
-Nem. jobb lesz így.-mondtam majd leraktam.
Ryan értem jött. Beszáltam majd mondtam h vigyen el Pattie házához h elhozzam a cuccomat.
Majd mindent elmondtam neki, hogy mitörtént a fogatáson.
-Ez igen.. És igy beszoltál a forgatás közben?-kérdezte meglepetten.
-Igen.. És visszamegyek NewYorkba.. De most nincs hol aludnom..-mondtam.
-Ne menj vissza!-kérlelt miközbe vezetett. Igen Ryan is 18.. és van jogsija.
-De.. igylesz a legjobb.-mondtam.
-Hátha te igy döntöttél. És ha akarsz aludj nálam. Én ittlakok szval..-mondta.
-Ha nem gond, akkor elfogadom.-mondtam neki.
-Nem gond! Amugy jól áll a bikini!:D-mondta nevetve
-Hééé! xd Amúgy köszi.-mondtam majd megérkeztünk Pattieék. Gyorsan bementem, mert tudtam hol van a kulcs. Összeszedtem holmim, és betettem Ryan kocsijába. Elvitt hozzájuk, és Ryan a földön aludt én meg az ágyán. Hamar elaludtam. Bikinibe..
Reggel
Reggel sms-re ébredtem. Justin.. De nemnéztem meg. Haragszom rá. Gyors felöltöztem, és megfogtam a jegyem. Tegnap a laptopomról gyors kiszállítással rendeltem magamnak jegyet. Majd Ryan kivitt a reptérre.
Láttam h közeledik egy olyan kocsi amilyen Justinnak van. És elég gyorsan. Majd megáll. Gyors felszálltam a gépre. Ablak mellé ültem. Láttam ahogy Justin az ablakomra pillant és engem néz. Volt ott egy eltakaró valami. Azt lehúztam, igyhát nem láttam. Majd a gép felszállt.
Zenét hallgattam. Stb..
Majd leszállt a gép. Nem hittem a szememnek.. Balázs ottvolt. De neki még nemis szóltam.
-Sziaaa!-ugrottam a nyakába.
-Szia hugi!-mondta.
-Te h-h itt?-kérdeztem.
-Felhívott Scoo h vigyázak rád hogyha már idejövök. de erről szó se volt. Inenn már gondoltam h bajvan és idejöttem.-mondta.
-Deszeretlek!!:D Sok mesélni valóm van..-mondtam majd fogtunk taxit és indultunk a házamhoz.
A taxiba sokat beszélgettünk. Hogy miujság otthon ilyesmi.
Megérkeztünk. Kivettük a csomagjainkat, és bementünk a házba.
-Újra itthon!-mondtam. Balázs csak mosolygott.
Megmutattam neki a szobát, amibe aludni fog.
Majd leültünk a nappaliba, és elmeséltem neki mindent. Amikor behúztak ilyesmi.. Na meg ami tegnap történt. Csak tátva maradt a szája.
-Ha meglátom azt a Justin gyereket és megverem! Az én húgomat nem bánthatja senki! Se érzelmileg se sehogy!-mondta dühösen Balázs.
-Nemkell idegeskedni. Jól vagyok.-mondtam majd megcsörrent a telefonom. Justin voltaz. Csak néztem a telefon képernyőjét.
-Nem veszed fel?-kérdezte Balu.
Felvettem.
-Eszti! Nézd ez csak egy klipp..-mondta Justin.
-SOHA TÖBBÉ NEM AKARLAK LÁTNI! MARADJ AVVAL A PLASZTIK NŐVEL!-ordítottam a telefonba. Majd letettem.
-Ő volt?-kérdezte balázs. Csak bólogattam majd megölelt.
Későre lejárt mert 10 óra volt. Elköszöntem tőle, és felmentem a szobámba. Lőttem egy smst Lolának h visszatértem. Majd lefürödtem és elmentem aludni.. Sokáig nembírtam aludni, igy felmentem twittere.
Justintól, Lolától, Scootertől, Ryantől, sőt Nicki Minajkátóól is jött üzenet... Hát szuper...

2012. október 12., péntek
Justin Bieber - Beauty And A Beat ft. Nicki Minaj JUSTIN ÚJ KLIPJE *-*
Justin új klipje *-* IRTÓ HELYEES BENNEEEE *-* <333
2012. október 7., vasárnap
17.Fejezet/2 komi és kövi!:$
Ezután lecsuktam a laptopom és aludni készültem. Így belefúrtam magam a puhaágyba és álomba merültem...
*MÁSNAP*
Reggel 10 kor keltem. Kitotyogtam. A Nappaliba Scoo bácsi nézte a tv-t.
-Jóreggelt!-köszöntem odaneki.
-Neked is! Tudod ki csatlaozik ma hozzánk?-kérdezte.
-Ki?Ki-ki?-kérdeztem.
-USHER!-mondta. Erre elkezdtem ugrálni. Köz tudott hogy Usherrel nagyon jóba vagyok. Sokat hülyülünk és néha idegesítőek is vagyunk együtt. Ezek után Gyorsan bementem a szobámba, felöltöztem fel kentem egy kis sminket. Mivel Justinnak 11 kor koncertje lesz. Scoo is kész volt. Elindultunk.
Mikor oda értünk megláttam Ushert és a nyakába ugrottam.
-Kicsilány helóóó!:D-köszönt.
-Sziaaa édességfaló.:D-köszöntem vissza.
Majd a "felnőttek beszélgettek." Odamentem Justinhoz.
Hirtelen felkapott és megcsókolt.
-Úgy hiányoztál!-mondta majd letett.
-Te is nekem!-válaszoltam. Majd megjelent Ryan. Elkezdtünk beszélgetni. Tökjó fej.
Majd Justin a koncertre készült. Már ment a koncert. Én és Ryan egy helyről néztük. Ryannal nagyba beszélgetünk mikor Ryannal közelít felém. Meg akart csókolni. De én tolta volna el magamtól. Nemhagyta.
-Ryan nee!-mondtam hangsabban.
majd egy hangot hallotam meg Ryan mögül.
-Ryan! Szállj le róla!-mondta Pattie.
Én megijedtem. Oda mentem Pattiehoz és megöleltem. Ryan elment.
-Köszönöm.-mondtam neki.
-Szívesen. És szeretném ha nem lennénk ellenségek!-mondta Pattie.
-Énse! De kérlek ne mondd el Justinnak! Kiborulna!-mondta.
-Rendben.-mondta majd elmentünk, a színpadmögé. Én elmentem wc-re majd mikor kijöttem csak ennyit hallotam.
"Holvan a mocsok?Megölöm!!"-kiáltotta Justin.
Ryan épp Beszélgetett egy lánnyal. Justin oda ment és behúzott Ryannak. Oda szaladtam, közéjük álltam gyorsan.
Ekkor kaptam egy ütést... Elájultam.
*A Kórházban*
A kórházba ébredtem. A bal szememen hideg jég volt.
-Ho-ho hol vagyok?-kérdeztem.
-A kórházban. Justin és Ryan összebunyoztak és ..-mondta mellőlem egy hang. Scoo bácsi volt ott.
-Tudom.. De kitől kaptam a véletlen ütést?-kérdeztem.
-Justintól.. Épp beaart mégegyet húzni Ryannak mikor te odaálltál.-mondta.
-Értem. Lett nagyobb bajom?.-kérdeztem.
-Nem.. Csak elájultál. És lila a szemed. kicsit.-nyugtatott meg.
-Rendben. Egyedül hagynál.?-kérdeztem.
-Persze.-mondta majd kiment.
5 perc múlva Ryan Jelent meg. Leült az ágyam melleti székre.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Perszee..:)-mondtam.
-Sajnálom hogy megakartalak csókolni csak..-mondta.
-El van felejtve.:) Barátok ugye?-kérdeztem.
-Igen!:)-mondta.- De miattam fekszel most itt.Sajnálom.-mondta, majd benyitott Justin.
-Te mi a fenét keresel itt?Takarodj a barátnőmtől!-ordított oda Ryannak Justin.Már emelte a kezét.
-JUSTIN! NEEE!-szóltam oda neki. Letette a kezét. Ryan kiment és Justin odaült mellém.
-Nem kell itt is balhézni...-szoltam neki.
-Tényleg bocsánat.. De elmondta anya h mit akart csinálni. Ha anya nincs megcsókol..-mondta.
-Igen. de anyud jókor érkezett. Neked meg erős karod van.!-nevettem fel.
-Ez nem vicces... jól vagy édesem?-kérdezte.
-Jól. Nem fáj a szemem. De már haza akarok menni. Vagyis el inenn!-mondtam.
-Eszti?-kezdte Jake. Persze a monoklimat lealapozóztam így nem látszott.
-Hali, Jake.-mondta Jake. Majd Jake elköszönt h neki mennie kell.
Majd Justin egy házhoz vezetett.
-Hol vagyunk?-kérdeztem.

-Nemsoká.-mondta majd adott egy csókott.
Majd bejött az orvos és közölte hogy kutya bajom. Hazamehetek. Felöltöztem, és elindultunk Justinék. Megbeszéltük h Justinnak náluk alszok. Persze Justinnal. Már délután 3 óra volt. Meglepődtem. Justinnal elmentünk szétnézni ő tudta mi merre van, hiszen itt élt.:) Majd összefutottunk Jake-l.
-Eszti?-kezdte Jake. Persze a monoklimat lealapozóztam így nem látszott.
-Jake? Sziaa!!:D-köszöntem neki. Elengedtem Justin kezét és odafutottam, és megöleltem.
-Szia. :D-mondta Jake.
-Jake ő itt Justin a barátom. Justin ő itt Jake a volt osztálytársam.-mondtam, majd kezet fogtak.
-Hali, Justin vagyok.-mondta Justin.-Hali, Jake.-mondta Jake. Majd Jake elköszönt h neki mennie kell.
-Helyesebb vagyok nála..-mondta Justin és összekulcsolta a kezét az enyémmel és megpuszilt.
-Hát persze!-nevettem el magam. Majd Justin egy házhoz vezetett.
-Hol vagyunk?-kérdeztem.
-Bemutatlak apámnak és a tesóimnak.-mondta.
-Biztos vagy benne?-kérdeztem.
-Teljesen.!-mondta majd nyittotta az ajtót.
2012. október 4., csütörtök
16.Fejezet// elsem hiszem h 500 felül nézitek a blogot.!*-*//
-Hát. Elég Furcsa!-mondtam Jake-nak. Ezután elkezdtünk sétálgatni.Jókat beszélgettünk és persze röhögcséltünk is. A telefonom párszor csengett de nem vettem fel. Majd Jake meghívott fagyizni. Én egy epreset, egy citromosat és egy őszibarackosat ettem, azazz 3 gömböt. Jake csokisat, citromosat és málnásat. Jókat viccelődtünk. Összefagyiztam Jake-t. De sajnos a paparazzi-k megtaláltak minket.. Persze nem menekültem, mert Jake jó haver. Elvoltunk 1 ideig majd megint sétálgattunk. Vissza mentünk a parkba majd leültünk a szökőkúthoz. Persze lelocsoltam Jake-t ő meg vissza. Mire észbe kaptam már este 5-óra volt, ja és csurom víz voltam. Jake-l telefonszámot cseréltünk, és persze elköszöntünk egymástól. Vizesen battyogtam a turnébuszhoz. Mikor megérkeztem bebatyogtam és Justin ideges, aggódó arcával találtam magam szemben.
-Ház te holvoltál?-kérdezte dühösen.
-Dolgom volt.-válaszoltam majd nyomtam egy puszit a szájára.
-És ezért vagy ilyen csurom vizes?Vagy 100-szor hívtalak!-kérdezte míg én levettem a cipőm.
-Egy régi haverral találkoztam.-mondtam.
-Csak haver?-kérdezte féltékeny arcal.
-igen! volt osztálytársammal találkoztam.-mondtam majd mentem a szobám felé persze Justin jött utánam.
-Fiú?-kérdezte.
-Justin! Igen fiú, és csak egy haver!!-ordítottam mostmár mert Justin kihozott a sodromból.
-Okéé..okéé..-mondta.
-Na és most légyszíves menj ki mert átakarok öltözni.!-mondtam.
-Oké de ma 8 kor koncertem lesz.-mondta majd kiment. Persze hogy megyek.
-Okéé.-mondtam majd bezártam az ajtót. Lefürödtem, hajat mostam majd megszárítottam a hajam, majd kivasaltam. Egy Fehér csőnadrágot, Lila toppal, Lila cipővel, és egy fehér masnival a hajamba lettem kész.
Ígyhát kimentem. Már mindenki kész volt. Pedig csak fél7. Mindenki csak nézett.
-Úgy öltöztél mint én!-mondta Justin hatalmas mosolyal az arcán majd adott egy csókot.
-Tudom!:D -mosolydtam el énis.-Amúgy indulhatunk!-mondtam majd elindultunk. Kiszálltunk a buszból. Persze nekem megfelel a busz is de kicsit rossz. Következőleg megígérte Scoo bácsi hogy szállodába szálunk meg. Szval. Kimentünk a buszból és 1 fekete kocsi várt minket. Beszálltunk.Elindultunk. Persze Justin szorosan ült melletem. Fogtuk egymás kezét. A fejem a vállára hajtottam és ugy voltunk az út végéig. Persze Justin egyből lefotózott ketőnket. Fel is rakta twittere evvel a címmel:
"A szerelmem a vállamon pihen!<3 Imádom! És indulás a koncertre!"
Persze csak mosolyogtam és nyomtam 1 csókot a szájára. És végre megérkeztünk. Kiszálltunk. Már 7-óra volt. Pár Belieber már ottvolt így hát Justin osztott autogrammot és fotózkodott is velük. Nekem meg integettek. Aranyosak voltak mind. Justin bármikor számíthat rájuk. Elindultunk befelé. Bementünk az öltözőbe, leültünk Ryannal a kanapéra. Justin valahol máshol öltözzött. Ryannal beszélgettünk. Tök jól elvoltunk. Justin már a koncert ruhájába volt. Bejött majd megcsókoltuk egymást. Oda ült mellém, majd az ölébe huzott. Nagyon jó volt az ölébe ülni.*-* Még viccelődtünk 3-an, majd bejött Scoo bácsi szólni hogy 10 perc és kezdés. Justin gyorsan begyakorolt. Majd elment. Persze előtte egy forró kellemes csókot adott. Majd elment. Én hátulról néztem őt a VIP-részről. Ott volt egy kedves lány is Mary aki odajött és kért autogrammot, és képet tőlem. Persze adtam neki, és kép és készült.
-Nagyon csinos vagy és szerencsés!-mondta Mary.
-Jaj köszönöm!:) Te is csinos vagy! Tudom-tudom.:)-mondtam mert tudtam h Justinra célzott a szerencsés dologgal.
Majd még beszélgettünk.Mary nagyon aranyos lány és hatalmas Belieber. Majd Az egyik táncos hátrajött hogy én legyek az OLLG. De én nem szerettem volna, ezért odahúztam Mary-t és mondtam hogy ő lesz. Ő asse tudta mivan majd mikor megtudta csak mondogatta hogy :Köszi!!". A Koncert lement, Justin még képeket csinált, és autogrammot osztogatott. Majd az öltözőbe vártam. Majd bejött.
-Miért nem jöttél fel a színpadra?-kérdezte.
-Nem szerettem volna Justin..-mondtam majd lehajtottam a fejem.
-Szégyelsz velem mutatkozni?-kérdezte.
-Justin! Hogy gondolhatsz ilyenre? Én téged soha nem szégyelnélek! Te vagy a világon a legviccesebb, leghelyesebb, legkedvesebb, legaranyosabb, legromatikusabb, legszeretnivalóbb srác a földön.-mondtam neki majd odarohantam és megcsókoltam. Visszacsókolt majd magához húzott és átkarolt.
-Neked elhiszem.!-mondta majd elmosolyodott.
Majd indultunk is a buszhoz. Már Kenny idevezette. Beszáltunk. De kiderült h még maradunk kb.3 napot.. Szuper! És azis kiderült hogy azért hogy Justin az anyukájával lehessen, meg a nagyszüleivel. Hát jó.. De Scoo bácsival megeggyeztem hogy én szállodába alszom. A legjobb szállodát megis találtuk. Persze Scoo bácsi is itt aludt. Bejelentkeztünk, majd elvettük a kulcsot és fel lifteztünk. Nehezen bírtam. Gyorsan kiszálltunk és bementünk a szobába. Egy nagy nappali volt, egy hatalmas tévével, fotelel és kilehetett menni az erkélyre. Volt konyha, fürdő, és 3 szoba. Enyém volt az eggyik a másik a Scoo bácsié. A harmadik szoba üres. A szállodába volt nagy medence is. Egyszerűen szuper volt.! Persze Justinnak nem szoltunk. Azthitte vele leszek. Majd jött egy sms-em.Ez állt benne.: "Eszti! Hol vagy?:("- Persze Justin irta. Válaszoltam.:
"Scoo bácsival egy szállodába vagyunk. Ne aggódj.!<3 "-ezt irtam neki.
Majd elmentem fürödni, felvettem a pizsim és bebújtam az ágyba. Fel léptem twittere. Nagyon sokat bekövettek többek közöt Mary. Őt visszakövettem. Majd láttam h Jake irt.
"@eszterparker jó volt ma!:D"
válaszoltam.:
@jakejunior jajaaa!:DD

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)