-Hát. Elég Furcsa!-mondtam Jake-nak. Ezután elkezdtünk sétálgatni.Jókat beszélgettünk és persze röhögcséltünk is. A telefonom párszor csengett de nem vettem fel. Majd Jake meghívott fagyizni. Én egy epreset, egy citromosat és egy őszibarackosat ettem, azazz 3 gömböt. Jake csokisat, citromosat és málnásat. Jókat viccelődtünk. Összefagyiztam Jake-t. De sajnos a paparazzi-k megtaláltak minket.. Persze nem menekültem, mert Jake jó haver. Elvoltunk 1 ideig majd megint sétálgattunk. Vissza mentünk a parkba majd leültünk a szökőkúthoz. Persze lelocsoltam Jake-t ő meg vissza. Mire észbe kaptam már este 5-óra volt, ja és csurom víz voltam. Jake-l telefonszámot cseréltünk, és persze elköszöntünk egymástól. Vizesen battyogtam a turnébuszhoz. Mikor megérkeztem bebatyogtam és Justin ideges, aggódó arcával találtam magam szemben.
-Ház te holvoltál?-kérdezte dühösen.
-Dolgom volt.-válaszoltam majd nyomtam egy puszit a szájára.
-És ezért vagy ilyen csurom vizes?Vagy 100-szor hívtalak!-kérdezte míg én levettem a cipőm.
-Egy régi haverral találkoztam.-mondtam.
-Csak haver?-kérdezte féltékeny arcal.
-igen! volt osztálytársammal találkoztam.-mondtam majd mentem a szobám felé persze Justin jött utánam.
-Fiú?-kérdezte.
-Justin! Igen fiú, és csak egy haver!!-ordítottam mostmár mert Justin kihozott a sodromból.
-Okéé..okéé..-mondta.
-Na és most légyszíves menj ki mert átakarok öltözni.!-mondtam.
-Oké de ma 8 kor koncertem lesz.-mondta majd kiment. Persze hogy megyek.
-Okéé.-mondtam majd bezártam az ajtót. Lefürödtem, hajat mostam majd megszárítottam a hajam, majd kivasaltam. Egy Fehér csőnadrágot, Lila toppal, Lila cipővel, és egy fehér masnival a hajamba lettem kész.
Ígyhát kimentem. Már mindenki kész volt. Pedig csak fél7. Mindenki csak nézett.
-Úgy öltöztél mint én!-mondta Justin hatalmas mosolyal az arcán majd adott egy csókot.
-Tudom!:D -mosolydtam el énis.-Amúgy indulhatunk!-mondtam majd elindultunk. Kiszálltunk a buszból. Persze nekem megfelel a busz is de kicsit rossz. Következőleg megígérte Scoo bácsi hogy szállodába szálunk meg. Szval. Kimentünk a buszból és 1 fekete kocsi várt minket. Beszálltunk.Elindultunk. Persze Justin szorosan ült melletem. Fogtuk egymás kezét. A fejem a vállára hajtottam és ugy voltunk az út végéig. Persze Justin egyből lefotózott ketőnket. Fel is rakta twittere evvel a címmel:
"A szerelmem a vállamon pihen!<3 Imádom! És indulás a koncertre!"
Persze csak mosolyogtam és nyomtam 1 csókot a szájára. És végre megérkeztünk. Kiszálltunk. Már 7-óra volt. Pár Belieber már ottvolt így hát Justin osztott autogrammot és fotózkodott is velük. Nekem meg integettek. Aranyosak voltak mind. Justin bármikor számíthat rájuk. Elindultunk befelé. Bementünk az öltözőbe, leültünk Ryannal a kanapéra. Justin valahol máshol öltözzött. Ryannal beszélgettünk. Tök jól elvoltunk. Justin már a koncert ruhájába volt. Bejött majd megcsókoltuk egymást. Oda ült mellém, majd az ölébe huzott. Nagyon jó volt az ölébe ülni.*-* Még viccelődtünk 3-an, majd bejött Scoo bácsi szólni hogy 10 perc és kezdés. Justin gyorsan begyakorolt. Majd elment. Persze előtte egy forró kellemes csókot adott. Majd elment. Én hátulról néztem őt a VIP-részről. Ott volt egy kedves lány is Mary aki odajött és kért autogrammot, és képet tőlem. Persze adtam neki, és kép és készült.
-Nagyon csinos vagy és szerencsés!-mondta Mary.
-Jaj köszönöm!:) Te is csinos vagy! Tudom-tudom.:)-mondtam mert tudtam h Justinra célzott a szerencsés dologgal.
Majd még beszélgettünk.Mary nagyon aranyos lány és hatalmas Belieber. Majd Az egyik táncos hátrajött hogy én legyek az OLLG. De én nem szerettem volna, ezért odahúztam Mary-t és mondtam hogy ő lesz. Ő asse tudta mivan majd mikor megtudta csak mondogatta hogy :Köszi!!". A Koncert lement, Justin még képeket csinált, és autogrammot osztogatott. Majd az öltözőbe vártam. Majd bejött.
-Miért nem jöttél fel a színpadra?-kérdezte.
-Nem szerettem volna Justin..-mondtam majd lehajtottam a fejem.
-Szégyelsz velem mutatkozni?-kérdezte.
-Justin! Hogy gondolhatsz ilyenre? Én téged soha nem szégyelnélek! Te vagy a világon a legviccesebb, leghelyesebb, legkedvesebb, legaranyosabb, legromatikusabb, legszeretnivalóbb srác a földön.-mondtam neki majd odarohantam és megcsókoltam. Visszacsókolt majd magához húzott és átkarolt.
-Neked elhiszem.!-mondta majd elmosolyodott.
Majd indultunk is a buszhoz. Már Kenny idevezette. Beszáltunk. De kiderült h még maradunk kb.3 napot.. Szuper! És azis kiderült hogy azért hogy Justin az anyukájával lehessen, meg a nagyszüleivel. Hát jó.. De Scoo bácsival megeggyeztem hogy én szállodába alszom. A legjobb szállodát megis találtuk. Persze Scoo bácsi is itt aludt. Bejelentkeztünk, majd elvettük a kulcsot és fel lifteztünk. Nehezen bírtam. Gyorsan kiszálltunk és bementünk a szobába. Egy nagy nappali volt, egy hatalmas tévével, fotelel és kilehetett menni az erkélyre. Volt konyha, fürdő, és 3 szoba. Enyém volt az eggyik a másik a Scoo bácsié. A harmadik szoba üres. A szállodába volt nagy medence is. Egyszerűen szuper volt.! Persze Justinnak nem szoltunk. Azthitte vele leszek. Majd jött egy sms-em.Ez állt benne.: "Eszti! Hol vagy?:("- Persze Justin irta. Válaszoltam.:
"Scoo bácsival egy szállodába vagyunk. Ne aggódj.!<3 "-ezt irtam neki.
Majd elmentem fürödni, felvettem a pizsim és bebújtam az ágyba. Fel léptem twittere. Nagyon sokat bekövettek többek közöt Mary. Őt visszakövettem. Majd láttam h Jake irt.
"@eszterparker jó volt ma!:D"
válaszoltam.:
@jakejunior jajaaa!:DD
KÖVIT nagyon jóóóóóóó :) ♥_♥
VálaszTörlés